Translater

2011. április 15., péntek

Játék - Week2

Remélem sikerült kellően felcsigázni az érdeklődéseteket. Többen megmutatták már az oldalukat a CT tagjaim közül, illetve az enyémet is láthattátok már a facebook-on. A kreatív csapat kicsit megijedt elsőre, de aztán lelkesen készítették el oldalukat a játékra. Remélem, hogy ti sem adjátok fel, és sok szép oldal érkezik megint. A nyeremény továbbra is egy 5$-os kupon, amit a ScrapDishnél levő készleteimre költhettek el.
Na és akkor jöjjön a feladat:
Készítettem egy táblázatot, ez alapján kell összeraknod az oldalad.
Azt, hogy a táblázatból mit kell választani, azt a születésnapi dátum alapján kell kiszámolni. Olyan módon, hogy össze kell adni a számjegyeket addig, míg egyjegyű számot nem kapsz. Külön az évet, a hónapot, a napot és az éveid számát.

Az én esetemben ez: 1975. 07. 21.
Tehát:
1+9+7+5=22 2+2=4 (év/háttér)
0+7=7 (hónap/elemek száma)
2+1=3 (nap/kötelező elem)
3+5=8 (kor/cím)

A táblázat alapján tehát nekem ezeket kellett az oldalamra tenni: Natúr papír, 10 elem (pecsét, bélyeges keret, 2 szalag, 2 virág, címke, csillag, gomb, varrás), Valami kék, A cím pedig szám kellett, hogy legyen.
Az oldalam pedig ilyen lett a recept alapján:

A lányok körében több kérdés is felmerült. Ezeket idemásolom a válaszaimmal együtt. Természetesen, ha akad még sötét folt a játékkal kapcsolatban, ne habozz feltenni.

-
A fénykép már elemnek számít? És az alpha?
- A fotó és az alpha nem számít elemnek. Sőt, fotót annyit használsz, amennyit akarsz, ezek száma nincs meghatározva.
- Az elemek száma az minimum, vagy fixen annyi?
- Fixen. Azért egy kis csalás megengedett, mert ugye egy pl. cluster, az egy több elemből álló cucc. Ha tennél még rá valamit, számold nyugodtan egynek. (Nekem az egyik szalagon rajta van a két lila virág és egy elemnek számoltam) Ha viszont már végképp nem tudsz mit tenni rá, akkor viszont annyinak számold, ahány elemből áll a csokrod. (Esetemben ez kettő lenne, hiszen a virág ugyanaz megismételve) Itt jegyezném meg, hogy ha ismételsz elemet, az egy darabnak számít, akkor is, ha méretezted vagy átszínezted. (Pl az én oldalamon a gomb ilyen a fotók sarkánál)
 - A kötelező elem benne van az elemek számában, vagy azon felül kell, hogy szerepeljen?- Benne van.
-
Az is ér, ha több réteg összemosásával lesz mintás a háttér?
-Természetesen igen.

Még valami, ahol két vagy több papírt kell használni, azokat úgy kell elhelyezni, hogy az látszódjon is, ez esetben nem ér az egybemosás. Free készlet most nem készült hozzá, és nem is feltétel, hogy az én készleteimmel alkossatok. Bármilyen készletet lehet használni hozzá, akár többet is, hiszen nem biztos, hogy a választott készletben van pl. a kötelező elemből. Én is több készletemből válogattam össze az oldalamhoz az elemeket.
És akkor végül, de nem utolsósorban, mutatom mit alkottak a csapattagok:

Ne feledjétek, a határidő két hét múlva, csütörtökön reggel jár le. (04.28) Jó alkotást kívánok mindenkinek!

23 megjegyzés:

evadraga írta...

Imádom ezt Orsi, fantasztikusat találtál ki! :))))) Megyek számolni, és jövök egy oldallal!
Köszi a játékot!!! :))))

Kisnyul / Andi írta...

Jesszus, ezzel nálam túltettél Krisssznél, pedig aztán az ő feladatai sem piskóták. :) Szóval csak azt szerettem volna mondani, hogy majd valamikor jövök egy csíkos hátterű, 7 elemet tartalmazó (ebben kötelezően egy szalag is lesz) lap alján elhelyezkedő címmel ellátott oldallal. :)

Margó írta...

Lehet, hogy tovább fog tartani összerakni, hogy mit kell használnom, mint maga az oldalkészítés?:-))))))))
Már a kiírásod vidámmá tett - köszönöm!

whetuu írta...

Nagyon tetszik ez a feladat! Jól kitaláltad! Már ki is számoltam: natúr papír, 5 elem, irat v. gemkapocs, és szám legyen a cím! Igyekszem jönni!

kreatívhit írta...

Én kortalan vagyok akkor mindent használnom kell a felsoroltakból?:)

Lili'sMother írta...

Ó, de jókor születtem! Szuper kellékeket kaptam....még 1 kérdés: template-be bele lehet mindezt pakolni?

Osli írta...

Természetesen template-t lehet használni :)
kreatívhit: felőlem rárakhatsz mindent, de azt nem tudom hogy oldod meg, hogy egy papír legyen, kettő és három is egyszerre, ráadásul sötét és világos meg mintás vagy natúr :)))
Ha ezt megoldod, külön kapsz egy 5 dolcsis kupont :D

Minyu írta...

Juj, micsoda fantáziadús kihívás! Számoltam, jegyzeteltem, majd jövök :)

evadraga írta...

Készvagyok, készvagyok! :))) IMÁDTAM játszani, köszönöm Orsi! :D
http://evadraga.blogspot.com/2011/04/osli-2-jatekhet.html

Zoé írta...

Szuper ötlet! Biztos jövök játszani! Alig várom, hogy a gyerek menjen aludni!

Zoé írta...

Itt is vagyok! Köszi a játékot!
http://halado.cewe-fotokonyv.hu/photopost/showphoto.php/photo/5777/ppuser/773

Krisz írta...

Orsi állati jó öltelt ez a számolós dolog! Egy kis rejtett matek lecke. Köszi. ! Igyekszem elkészülni! :)

Lili'sMother írta...

Meg is valék az oldallal...köszi a játékot!
http://scraps-and-pics.blogspot.com/2011/04/osli-jateka-2-smile.html

Kisnyul / Andi írta...

Köszönöm, hogy játszhattam. :)

http://kisnyuldolgai.blogspot.com/2011/04/cewe-100es-osli-week2.html

Margó írta...

Köszönöm a játék lehetőséget, szép emlékeket idézhettem fel magamban. Az oldalam:

http://4.bp.blogspot.com/-Fg2BNddF5jE/Ta6ld4fZPdI/AAAAAAAAIRg/_ieAXI1uERY/s1600/Talalkozzunk+ma.jpg

Margó írta...

Orsi, nem tudom láttad-e, az Ivy márciusi oldalai közül, a Te készleteddel készült oldalam (nelleke oldalával holtversenyben) a szimpátia-szavazásnak köszönhetően megnyerte a hónapot.
Köszönöm a készletet és köszönöm mindenkinek a szavazást, a február után márciusban is nekünk magyaroknak van egy LOTM-ünk!!!

Sziszi írta...

Nagyon jó kis számolós játék! Köszönöm ismét, egy élmény volt!
Az oldalam pedig:
http://2.bp.blogspot.com/-k9qqUnsCQqE/Ta8_jUU1ViI/AAAAAAAABxQ/Rg-2TMoeFqg/s1600/blogchallangeoldal2j%25C3%25B3%25C3%25B3.jpg

Minyu írta...

Kész van :)
http://kreativ-minyu.blogspot.com/2011/04/osli-blogchallange-week-2.html

Secima írta...

Elkészültem én is. Köszönöm a játékot. :) http://macicsalad.freeblog.hu/archives/2011/04/21/Kellemes_husveti_unnepeket/

Ilus írta...

Szia Orsi!
Szuper ez a játék. Szertnék én is benevezni, az oldalam: http://bobita-scrapbook.blogspot.com/2011/04/most-mar-belevagok.html


Ilus

Blissz írta...

Szia Orsi!
Sikeresen elkészültem, az oldalamat pedig itt találhatod:
http://blisszblog.blogspot.com/2011/04/egy-kis-nosztalgia.html

Nagyon jó volt ez a játék! Nagyon tetszett!

Krisz írta...

Már megint becsúszó szereléssel jövök! Reméelm jól értelmeztem a szabályokat és mindent feltettem amit kellett!

http://yantra-art.blogspot.com/2011/04/osli-jateka-2-het.html

köszi Orsi! Várom a folytatást! :)

Eszter Schlakker írta...

Kész az oldalam! Nem volt netünk, azért csak most érkezem! http://www.whetuu.hu/2011/04/28/osli-week2/
Köszi a játékot!

Keresés ebben a blogban

Miner kereső