Translater

Google+ Badge

2012. október 29., hétfő

Cuki és tökös. Mi az?

Naná, hogy Ildi Pumpkin parade készlete, ami most újra kapható! 
Tündiék idén a Mazsolát vették, mint kötelező olvasmányt. Ez volt a témája a rajz-, a technika- és az irodalomórának hetekig. Mindenféle szorgalmikat kaptak a művel kapcsolatban. Az egyik az volt, hogy tököt kellett bevinni a suliba, vagy akár ki is lehetett faragni Mazsola tökházát. Sajnos akkor még nem lehetett kapni a nagy kerek tököt, ezért a körte alakú vastagabb részét vagdostuk a lányommal. Mikor készen lettünk a házzal, gondoltam tegyük tányérra, hogy legyen alapja. Túl üres volt így, ezért egy maradék polár anyagból tettem alá "füvet". Aztán gondoltam egyet és megvarrtam magát a főszereplőt, Mazsolát is. Tündi segített őt is kidíszíteni. Akkora sikert aratott, hogy egy csillagos ötöst hozott haza érte, sőt a tanítónéni el is kérte és hazavitte. :D Nekünk meg maradtak a fotók. :)



Van a készlettel régi oldalam is még tavalyról:
Ha kedvet kaptál, a készlet megvásárolható a DeviantScrap-en.

2012. október 27., szombat

Új CT tagság

Mint sokan tudjátok, augusztus közepén elkezdtem újra dolgozni. Ez megnehezítette a mindennapjaim, emiatt  felmondtam szinte az összes CT tagságom. Nemrégiben észrevettem, hogy kezdi szokni a paraszt a szántást, így újra van időm alkotni. Mikor Bóbita CT call-t hirdetett, nem tudtam ellenállni, annyira tetszenek a finom kis megoldások, elemek amiket használ és pont abban a stílusban alkot, amit én annyira csodálok.
Ma kaptam a hírt, hogy felvett Ilus a csapatba, így gondolom már eldicsekedhetek vele. :)
Ha te is szereted ezt a stílust, még nem késő jelentkezni:
Még egy magyar tervező keres embereket a csapatába. Nagyon fáj a szívem, de nem merem bevállalni. 
Azért ha érzel indíttatást, akkor ne késlekedj:

2012. október 26., péntek

Az ősz baglyokról álmodik / The autumn is dreaming about owls

Imádom a baglyokat! Remélem ti is így vagytok ezzel, most jó sokat begyűjthettek belőlük, ha minden állomást végiglátogattok, ugyanis erről szól a Cewe legújabb blogtrain-je. 

I love owls! I hope you too, and you will collect all from this tiny blogtrain.

Íme amit tőlem kaphattok / Here is my part:



Itt vannak az állomások / Here are the stops:
1. Bóbita
(itt vagy most) 5. Osli (you are here)

Szép napot és jó gyűjtögetést kívánok! Have a nice day and happy scrapping!

2012. október 20., szombat

-7 kg

Ennyit fogytam tavaly óta. Igazából nem is egy év alatt, hanem kb. decembertől áprilisig és azóta megállapodtam, pedig jó lenne még 4-5 kg-ot  leadni. Azért ne gondoljátok, hogy panaszkodom, én ennek a 7 kg-nak is nagyon örülök! És, hogy mi a titkom? Nem sok...több zöldséget, salátát, friss gyümölcsöt eszem, kevesebb kenyeret. Amíg eddig megettem vacsorára 2-3 szelet kenyeret, most csak egyet. De ha mondjuk salátát csinálok, ahhoz van, hogy nem is eszek mást. Nem éhezem, nem vonok meg magamtól semmit, csak igyekszem hamarabb abbahagyni az evést. Ja és még valami, nagyon odafigyelek, hogy mennyit iszom. A napi 2-3 liternek mindenképp meg kell lennie!
És, hogy miért is jött szóba a téma? Mert Ildi legújabb készletének is a fogyókúra az alapja. Mutatom is mit alkottam:

 Van egy ATC kártyám is, szuper idézetet találtam a neten hozzá :D

A készlet kapható a DeviantScrap boltjában Kőleves (Stone Soup) néven. Most még akciós! :)

2012. október 8., hétfő

1492

Kovaxka új mini készlete  a Conquest Of Paradise már kapható a DeviantScrapen! Most kivételesen fotó nélküli oldalt hoztam, egy szuper idézettel:


A többiek alkotásait és a készlet előkéjét megnézheted Kovaxka blogjában.

2012. október 5., péntek

Freaky Fridays

Októberben minden pénteken az SBE-nél 40%-os árengedménnyel vásárolhattok meg egy csomó készletet, érdemes körülnézni mihez juthatsz most hozzá olcsóbban. 

Van új készletem is a boltban, még vasárnap jelent meg a Captured Moment.


 Mutatom a ct tagok csodás oldalait:

 Beedee
 Dereva
 Dorsi
 Gólya
 Minyu
 Pertine 
Treza

Van saját alkotásom is:
Megvásárolhatod külön a papírokat is és az elemeket is, ha csak úgy szeretnéd.
Ugyan most nem akciós, de a Freaky Fridays akcióban ha minden igaz két hét múlva pénteken már benne lesz, akkor 40%-kal olcsóbban hozzájuthatsz majd.

Keresés ebben a blogban

Miner kereső