Translater

2011. május 23., hétfő

Jégkrém és torna

Mára van még egy bejegyzésem. A DST-n láttam ezt az OKC-t Pixelfairy Designs kiírásában és nem bírtam neki ellenállni. Pedig dolgom van elég. A készlet viszont nagyon megtetszett. Egy csomagot kaptam, amiben a papírok és elemek mellett még egy alpha és egy template szett is van.
Mindkét  oldalamhoz templatet is használtam. Az elsőn még igen régen fagyizik a két nagyobb gyermekem. Emlékszem épp a nagy ijedtségre kaptak fagylaltot, mert előtte fél órával Levente fejest ugrott egy virágágyás szegélyéről és a dokinál tett látogatás után álltunk meg a cukrászdánál. A lekicsinyített képeken azonban szerencsére nem nagyon látszik a sérülés. Szerencsére a sebnél komolyabb baja nem lett.
A másik oldalam sem friss képekkel készült, de annyira nem régi, mint az előző. Tündi tornabemutató óráján készültek a fotók. Hasonló képeket már láthattatok Krisznél is. Így derült ki, hogy a lányaink egy helyre járnak tornázni és mint utólag rájöttünk, ezen a bemutatón egy teremben tartózkodtunk. Egyébként egy óvodába is jártak a lányok, csak mi az egyes, ők meg az ötös csoportba. Azóta már találkoztunk is, múlt pénteken az iskolában volt egy előadásuk a gyerekeknek. Jót nevettünk a történteken. :D
A plusz poén az, hogy egyszer a facebook-on volt egy Montessoris bejegyzése, amihez odaírtam, hogy az én gyerekeim is ilyen oviba járnak, és ő is írta, hogy az övé is, de még így sem jöttünk rá, hogy ugyanarról az óvodáról beszélünk. :D
És akkor jöjjön az oldalam a kis művésznő(k) fotóival:
A Sweet like icecream Bundle kapható az Angels Scrap Shop boltjában, bevezető áron 5,24$-ért.

7 megjegyzés:

Rucola Designs írta...

Remek oldalak, a felső a kedvencem!

Gólya írta...

Hú, de jó a tornás!!!

Lili'sMother írta...

Én már be sem merek nézni a Calls fórumba...
Csodaszép készlet amúgy tényleg, elhiszem, hogy nem tudtál ellenállni. A két jobb oldali template oldal után kiáltós, látom nálad is ott van a befutón.
Az Alma klipről forgatásáról írtál már, milyen volt? Vagy csak én nem olvastam?

treza írta...

hmmm, egy ilyen készletre elcsábulnék én is...remek fotókat találtál az oldalaidhoz; szó szerint édesek lettek :)

Krisz írta...

Szuper mindkét odlal, de nekem a tornás kevencem! NEm is tudom miért is????? :)

do írta...

Hehe, véletlenek nincsenek! Gyönyörű mindkét oldal, de nekem a felső a kedvenc! Talán azért mert ismerős a sztori :DDD

Margó írta...

Krisznél és Nálad különösen megértem a tornás oldalt, nekem is tetszik, de a felső oldal első pillantásra elkötelezett:-)))

Keresés ebben a blogban

Miner kereső