Translater

2009. szeptember 3., csütörtök

CT alkotások - SRD

A bejegyzésem tulajdonképp az előző folytatása. Tehát a másik új CT pedig a Scrapping Rainbow Designs. Maria két készletével dolgoztam eddig, a harmadikat most töltöm, így hamarosan azt is láthatjátok. Aki kedvet érez, hogy a csapathoz tartozzon, még nem késő jelentkezni. Íme a felhívás plakátja:
1. Pool Party
Bevallom, ezzel az oldalammal szenvedtem meg leginkább. Sehogy nem akart összeállni, pedig láttam, hogy LaceE milyen ütős oldalakat készített ezzel a készlettel, így nem gondoltam volna, hogy nehéz lesz dolgozni vele. Ha már vizes készlet, gondoltam előveszem a tavalyi balatoni képeket. Először elkészült a kék része, de nem tetszett igazán. gondoltam, még valamivel fel kellene dobni, de akármit tettem rá, nem stimmelt sehogyan sem. Aztán gondoltam egy merészet. Az egész oldalt elforgattam, félrecsúsztattam, és mögé tettem ezt a narancs színű hátteret, 'rátűztem' a kicsi fotókat, és a faleveles csokrot, majd egy csomó virágot bújtattam a két lap közé. Most már meg vagyok elégedve a végeredménnyel.

2. Rainbow Sherbert

Első látásra kicsit geil a készlet, de szerencsére tartalmaz natúr elemeket is, amiket jól lehet párosítani a színesekkel. Sajnos fagyizós képem nem sok van, de azért szerencsére találtam. Kb három éve készült. :) Azt hiszem pótolni valóm van e téren. Kicsit egyszerű lett, de nekem nagyon tetszik. Főleg a keretet imádtam.

Már töltöm le a harmadik készletet is, így nemsokára jelentkezem még Scrapping Rainbow készlettel és alkotással. Lehet meglepi is lesz, de ez még titok ;)

4 megjegyzés:

LaceE írta...

Irigyellek a fagyis oldal miatt. Az király lett. A balatoni, meg egyszerűen csúcs ezzel a narancssárgával :)

Ányi írta...

Jó lett a pakolós is, jó ötlet volt elforgatni, de tudod, hogy engem az egyszerű oldalak veszenk le a lábamról. Ez is naon teccik :-) A felhajló keretek meg az 1-2 kiegészítő - szuper lett így, ahogy van!

eralilla írta...

Szóval addig bűvészkedtél, amíg ez a csoda megszületett. Szuper! Na persze a fagyis is.

Rucola Designs írta...

Nagy gratula a CT-hez, és fú, de jóóóó lett mindkét oldal! :)

Keresés ebben a blogban

Miner kereső