Translater

2011. május 27., péntek

Week5 - nyereményjáték

Bocsánat a késésért, és most is csak hiányosan tudom kitenni a feladatot, mert nem vagyok otthon, a kukucskák meg igen. Mert ezen a héten nem szeretném előre megmutatni CT tagjaim oldalait, és a sajátom sem. Hogy miért? Mert a feladat egy titkos lift lesz. Megadott instrukciók alapján kell megszerkesztenetek az oldalatokat. Valószínű, hogy a feladatsor pontos betartása mellett is nagyon eltérő oldalakat fogok kapni. :) Ezt már a CT tagok alkotásaiból is leszűrhettem. Ezúton kérek is mindenkit, hogy a lehető legpontosabban kövesse a feladatsort, mert úgy van igazán értelme a játéknak. Ezúttal a sorsolásnál minden beküldött pályaművet meg fogok mutatni, hogy lássátok egymás mellett. Remélem jó sokan jöttök megint!
És akkor lássuk a medvét:

1. Keress 3 fotót, mindhárom ugyanazon témáról legyen fotózva egy időben. Az egyik fényképen közelebbi legyen a téma és a fotó is legyen nagyobb. Ezt a nagyobbat a bal felső sarokba rakjad, a két kisebbet a jobb alsóba úgy, hogy kicsit fedje egymást.
2. Egy sima, egyszínű papírt tegyél a háttérbe.
3. Két különböző mintás papírból vágj ki ugyanakkora darabokat mint a nagy fotó, és helyezd alá egy kicsit elforgatva őket. Másik két darabot is vágj, ezek lapos, hosszú téglalapok legyenek, és rakd őket a kis képek alá úgy, hogy a bal oldalon kilógjon alóluk.
4. Legalább 4 különböző elemet használva készíts csokrot a nagy kép bal alsó sarkába és az oldalad jobb alsó sarkába a kis képek alá.
5. Tegyél két kis gombot a nagy kép jobb felső sarkába és a két kis kép találkozási pontjaihoz.
6. A címet a nagy kép jobb alsó sarkába helyezd el, és legalább két szóból álljon.
7. A háttérpapíron az üres helyre írj valamit a fotókról, legalább két mondatot, vagy egy verset, idézetet másolj ide.
8. Ne felejts el árnyékolni, ha szükséges.

Remélem nem ijesztettem el senkit :D Hamarosan kipótolom a bejegyzésem, feltöltöm a CT tagok alkotásait egy kis kukucska formájában. Kíváncsian várom az oldalaitokat. A játék határideje: 2011-06-09
A nyertes egy 5$-os kuponnal lesz ismét gazdagabb, amit a ScrapDishnél levő boltomban költhet el.

9 megjegyzés:

Margó írta...

Pont az imádom a kihívásaidban, hogy mindig más és más!!! Az azonban biztos, hogy most többszöri olvasásra-szövegértésre és sablon rajzolásra lesz szükségem!! Imádom a játékot, köszönöm!! Én biztos, hogy itt leszek:-))

evadraga írta...

Megyek is és lerajzolom az elképzelésed! :-D Fotóim vannak, egészen frissek, keresek készletet, és hozok én is egy oldalt Orsi!
Nagyon klassz, és azért mert ennyire pontosan meghatároztad a feladatot, még nagyon is kreatív kihívást találtál ki megint! Köszönöm én is! :-D
Kiváncsi vagyok nagyon a CT-kukucskákra! :-)

Lili'sMother írta...

Tralla-la! Itt is vagyok! Nagyon csípem az ilyen vaklifteket!! Köszi!!
http://scraps-and-pics.blogspot.com/2011/05/osli-jateka-5-orrom-krumpli-hajam-koc.html

Secima írta...

Elkészültem én is. Nem igazán akart összejönni, de a végére csak meg lettem vele elégedve. :) Persze ez nem jelenti azt, hogy hasonlít az eredetire. Nagyon kíváncsi vagyok. :)

Secima írta...

Ezen a linken található: http://macicsalad.freeblog.hu/archives/2011/05/28/Nyuszik/

evadraga írta...

Itt vagyok Orsi! :-))) A gombok próbára tettek! :-D A többit élveztem! :-)

Az oldalamat pedig nagyon-nagyon-nagyon szeretem!!! Örülök, hogy játszhattam, köszönöm ismét ezt a kihívást! :-D

http://evadraga.blogspot.com/2011/06/osli-5-jatekhet.html

Minyu írta...

Jöttem én is:
http://kreativ-minyu.blogspot.com/2011/06/osli-blogchallange-week-5.html

Kisnyul / Andi írta...

Azt hittem jobb lesz ha instrukciók alapján készül el az oldal. Hát nem. :) De megcsináltam!!! Köszönöm a feladatot, élveztem!

http://kisnyuldolgai.blogspot.com/2011/06/osli-week5.html

Zoé írta...

Csak ideértem én is! Köszi a játékot, én élveztem!
https://picasaweb.google.com/rzoe1978/ScrapAzEnSzememmel#5615986614455450050

Keresés ebben a blogban

Miner kereső