Tavaszváró

Most kivételesen nem készlettel, és nem is elkészült oldallal jelentkezem. Kis kultúrát hoztam nektek. Mióta dolgozni járok, ismét van időm olvasni, mivel napi két-három órát ülök a héven illetve metrón. Most épp Schaffer Erzsébet - Pókfonálon című könyvét olvasom, és bevallom, szerintem nagyon tartalmas írások vannak benne.
És akkor jöjjön a nektek szánt idézet:

"Azt hittem, nem lesz a sötétségnek vége. Úgy éreztem, sose fáradnak el felkelni a szürke hétköznapok. Már nem volt elég, hogy arra gondoltam, igen, a felhők fölött...a felhők fölött fény van. Napfény, amire minden porcikám vágyik.
A nyitott ablak előtt beleszimatolok a hajnlaba, kitárom a karom, mélyet sóhajtok. A rügyek illatától részeg levegő a tüdőbe áramlik, a fejem búbjátol a kis lábam ujjáig ehyhe szédülés fog el.
Mint vakaródzó kutyának, viszkető türelmetlenség a testem. Sötétség szaggatta csontjaim fényre várnak. A hajam töve, a köldököm, a hónom alatt a finom bőr, a ránc a szájam szögletében, a fogamban a tömés, a szememben a nyáron fölfedezett úszó zöld hajók, a combjaim, a két mellem közt az anyajegy, a derekam fájó izmai, karomon a pihék - napfényre vágynak.
Mert megérett az idő." /részlet: Tulipán, kék hokedlin/

Azt hiszem akik közel állnak hozzám, megértik mire gondoltam. Legyen már végre tavasz :)